Idén nyáron számunkra nagy fába vágtuk a fejszénket: kempingezni mentünk. Ezen nyaralásunk előtt egyikünk se volt még kempingezni. Sátrazni már voltunk, de általában fesztiválon vagy hasonló eseményen, amikor a sátrazás sokadlagos dolog volt. Terveinket először elmosta a nagy esőzés és a sártenger, így végül nem júniusban, hanem júliusban mentünk el a nagy kalandra Szlovénia szívébe.

Táborunk a Camp Bohinj volt, ami Szlovénia legnagyobb tavánál, a Bohinj-tó délnyugati partjánál található, Ukanc község szélén. A kemping nagyon jól felszerelt, és túristabarát. Fogadnak hátizsákos túrázót, autós kempingezőt, és lakókocsis felfedezőt is, mindezt három különböző zónában. A mosdó és zuhanyzó kultúrtált és tiszta, zárható fülkés mindkettő. Remek ételeket, nagyon finom kávét kínálnak az étteremben, ahol reggelente friss péksütemény is kapható. A tó partján strand is van, de bérelhetünk kajakot, kenut, sup-ot vagy akár biciklit is.
Első kempingezőként mi nagyon elégedettek voltunk a hellyel. Gyönyörű, festői helyen fekszik, ami nem is csoda, hiszen a Triglav Nemzeti Parkban vagyunk, ahol a természet közelsége és ereje az embert seperc alatt ki tudja kapcsolni.

Miután elfoglaltuk a helyünket, kipakoltunk, körbejártuk a kempinget, megnéztük a tópartot, kicsit felfedeztük a környéket. Ukanc nagyon kicsi falucska, ahol csak pár apartman található, egy-két étterem és a helyi busz végállomása. Mondhatni zsákutca, mert innen tovább nem igazán megy tovább út. Erre mintha már régen is rájöttek volna a szlovének, mert Ukanc jelentése nagyjából annyit tesz, hogy a "világ vége". Noha, mi nem is voltunk a világ végén, de a tó végénél igen, melyet körös-körül hegyek zárnak körbe, így valóban olyan, mintha nem lenne tovább.
Sétánknak egy hatalmas fekete felhő és mennydörgés vetett véget, melyet hamar heves és sokáig tartó esőzés követett.

Második napunkat csodaszép madárcsicsergés indította. A reggeli után el is indultunk egy jó nagy túrára.
A kempingtől 5 perc sétára található a Vogel kötélpályás felvonó alsó állomása. 579 méterről 1535 méterre visz fel minket a nagy kabinos lift, mely utat 5 perc alatt tesz meg. 

A Vogel marketing mottója a következő: Like a Fairy Tail. Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, hiszen szavakkal nem igazán lehet leírni, milyen szép a panoráma a Júliai-Alpoknak ezen a részén.
A célállomásról nagyon sok útvonal közül választhatunk, nagyon sok felé és nagyon sok hegy csúcsára mehetünk tovább. Mi innen elsétáltunk a következő felvonóig, amely egy nyitott, négyszemélyes felvonó. Ezzel is nagyjából 5 percet utaztunk a következő magaslatig. Ennek a végállomásánál kezdődik a nem túl összetett hegyi kerékpár pálya, illetve itt található egy kereszt, a kívánság haranggal.

Innen felfelé is vezet egy felvonó, amely most nem működött. Arra következtettünk, hogy valószínűleg csak a téli, síelési időszakban működik, mert ez egyszemélyes, tárcsás felvonó. Innen indultunk neki láb erővel a hegyi túránknak.

Utunk első szakasza szélesebb úton vitt felfelé, amelyet egy szűk, sziklákkal tarkított kaptató követett. Ez az út elvitt minket egy nagyon meredek sípályára, amely faforgáccsal volt lehintve. Miután itt felküzdöttük magunkat, egy snowboard deszka padon megpihentünk, s követtük tovább a már egyre nagyobb célpontunkat: a közeli hegytetőt.

Az út még szűkebb lett, még több sziklát kellett megmászni, mellettünk egyre nagyobb lett a mélység, és emberből is egyre több lett, mind mögöttünk, mind elöttünk. Egy idő után végre találkoztunk egy kirándulós információs táblával is, ami megmutatja, hogy melyik csúcs hány percre, órára van még. Ekkor jöttünk rá, hogy előttünk nem is a Vogel teteje (1922 m), hanem a Sija teteje (1880 m) van. Ez a kis piros információs tábla azt mondta, hogy mi most 1802 méteren vagyunk.

Előttünk egy nem túl hosszú, de annál ezerszer nagyobb kaptató volt: út a Sija csúcsáig. Nem voltam benne biztos, hogy nekem ez most menne, ennyi szintkülönbség és kilométer után a lábamban. Viszont kelet felé egy kisebb csúcsocskát láttunk, ahol szintén mindig sok ember volt. Erre vettük az irányt. Körülbelül 10 perccel később meg is érkeztünk erre a kis "rétre", ahol pompás táj fogadott minket: a Vogel és a mellette fekvő hegyek. Itt meg is pihentünk, fújtattunk, ettünk, ittunk és csak szótlanul néztük a természet adta szépséges hegyeket. Marci lábában még volt erő, ezért ő innen felment a Sija csúcsára, én még egy kicsit időztem itt, majd a piros táblánál újra találkoztunk.

Észrevettük, hogy a sípályán nem feltétlen kell lemásznunk, mert a hegy oldalán is van egy kisebb kitaposott ösvény, amely pont a sípálya lábához vitt minket. Onnantól már az utunk ugyanaz volt egészen vissza a Vogel felvonó felső állomásig. Itt bocikat simogattunk, ebédeltünk, majd lesuhantunk a felvonóval. 

A nap hátralevő részében olvastunk a tóparton, áztattuk a lábunkat a tiszta Bohinj vízében, és a fürdőző kacsákat néztük a naplementében.

Nyaralásunk harmadik délelőttjén a Savica Vízeséshez mentünk. Utunk 4-5 kilométer a kempingtől, amely fokozatosan halad felfelé. Szlovénia legnagyobb vízeséséhez egy jelképes 3 eurós belépőt kell váltanunk, majd 20-25 perc lépcsőzés után megérkezünk a vízeséshez. Sok emberre kell itt számítani, a vízesést is nehéz ember nélkül lefotózni. Mi itt hallottuk az első magyar szavakat, de azt szinte végig.

1916-ban az osztrák-magyar hadsereg vízierőművet épített itt az isonzói front energiaellátása céljából. Ez a mai napig látható, és működik is. 
Két ága van a zuhatagnak, egy 78 méter és egy 25 méter magas. A víz a feljebbi, Hét-tó völgye tavaiból gyűlik össze egy barlangrendszeren keresztül, majd itt tör ki a hegy oldalán. A vízesést a Száva folyó kezdetének is mondják. Miután lecsordul a hegy oldalán, a Sava Bohinjka vagy Bohinji-Száva patak, majd folyó lesz belőle, amely Ukancnál beleömlik a Bohinj-tóba, amely Ribcev Laz-nál összeszűkül és tovább folyik, hogy Bledtől délre egyesüljön a Sava Dolinka-val, s innentől a kettő együtt a Száva. Érdekessége még, hogy folyása során többször nevet változtat, de vízhozama nem lankad, sőt több kisebb patak is beletorkollik útja során.

A vízesés túra után a kemping éttermében befaltunk egy-egy hatalmas pizzát, majd egy nagyobb volumenű kajakómás pihenés után vízre szálltunk.
A tó nyugati és keleit partján közlekedik két turista hajó, 2-2-2 fős legénységgel. Amikor mi utaztunk, az volt az első alkalom, hogy a legénység csak nőkből állt. Utazásunk során információkat is hallgathatunk a tóról, a körülötte lévő hegyekről és a két településről. Ami még jobb: az oda és vissza úton nem ugyanaz a szöveg hangzik el, így megéri mind a kétszer figyelni. Az állóvíz nyugati oldalán, Ukanc településen lévő megállója a kempingben van, a keleti oldalán, Ribcev Laz településen pedig pont a látványosságok között van a hajó megállója.

Ebben a kis falucskában már nagyobb az élet, nagyon sok strandoló volt a parton. Itt található a Keresztelő Szent János templom, ami már 800 éves. A templomhoz egy régi kőhíd vezet amely végén található a régi, de jó állapotban lévő épület. Nagyon sok szép középkori freskó maradt meg, amik közül kiemelkedő a templom kerti bejáratával szembeni Szent János maga, akinek az egyik lábán 6 lábujjat festett a mester. Több legenda is övezi ezt a plusz egy lábujjat, de a helyiek szerint csak részeg volt a mester úr, amikor készítette az alkotást. A templomkába belépőt kell váltatnunk, a harangtoronyért többet is kell fizetni. Mi az utóbbit kihagytuk, de a kis templom freskóit nézve nagyon jó volt a hideg templomban körbenézni.

A híd másik lábától pár méterre található a sokat fotózott arany zerge. Szlovénül Zlatorg-nak hívják, ami magyarul Aranyszarvat jelent. Ez egy mitikus fehér szőrű állat, amelynek a Triglav hegyei között volt a birodalma. Fontos a szlovén mesében, mondákban, a környék jelképe is egyben.

Utolsó teljes napunkon körbesétáltuk a csodálatos Bohinj tavat. Ez nagyjából 12 kilométeres túrát jelent.
A déli part mentén indultunk el, amely nagyjából 4 kilométer. Ezen az oldalon van autós forgalom, e mellett visz végig az ösvény. Ribcev Laz-hoz közeledve elmegyünk egy másik öreg, freskóval díszített templom mellett (sajnos zárva volt), majd elérkezünk a már feljebb említett faluba. Végighaladunk a tó keleti oldalán, ahol érdemes felfelé nézni, mert itt található a siklóernyősök leszállópályája.

Ezt követően elérkezünk az izgalmasabb északi oldalra. Eleinte mintha még mindig a strandon lennénk, sok a napozó és fürdőző ember. Mi is követtük a példájukat, amint találtunk egy árnyékos, csendes helyet lementünk a tópartra, s belelógattuk a lábunkat a vízbe, s közben építkeztünk a kavicsokkal, kövekkel, mialatt piknikeztünk egyet. Amint folytattuk utunkat, az útvonalunk elkezdett megváltozni a napokban már jól megismert fehér sziklás, köves terepre.

Amint a Govic hegyhez érünk, belebotlunk egy víz nélküli vízesés medrébe. Az óriás sziklák ott vannak mind a két irányban, köztük vagy éppen rajtuk keresztül kell átmászni, hogy folytatni tudjuk a tó körünket. Itt évente csak egyszer-kétszer látható a Govic-vízesés, heves, több napos esőzések után. Ekkor a vízáradat nagyon sok követ lehoz a hegyről, amelyek mind a Bohinj tóban kötnek ki, ezzel is csökkentve a tó területét. Innen még egy nagyjából 2 kilométer választ el minket a kempingtől, amely során ismét át kell kelnünk a Sava Bohinjka-n.

Azt már a tavalyi kirándulásainkból is tudtuk, hogy Szlovénia és a Júliai-Alpok gyönyörű és fel kell fedezni. Ez a mostani nyaralás ezeket csak újra megerősítette. Azzal, hogy kempingeztünk még közelebb kerültünk a természethez, sokkal jobban ki tudtunk kapcsolni, nem gondoltunk a szürke hétköznapokra, csak a mostban voltunk. Csodálatos helyen, csodálatos élményekkel lettünk gazdagabbak. Remélem eljutunk még ide.