Hátizsákot fel!

Hátizsákot fel!


Pálos út - Források útja

Sziklatemplom > Budaszentlőrinc, pálos kolostorrom

2023. október 30. - zsóf.

A Források útja átvisz Buda legszebb részein. Túránk a Szent Gellért tér melletti Sziklatemplomtól indul, átöleljük a Gellért-hegyet, majd a Tabánon, a Vérmezőn és a Városmajoron átkelve elérkezünk a Diós árok meredek útjához, ahonnan felmászunk a Normafára, hogy onnan leereszkedve megérkezzünk a…

Tovább

Előre eltervezett felfedező út kis bolyongással és őzikékkel

Csúcs-gyűjtés a Budai-hegységben

Habár rengetegszer jártam már a Budai-hegységben, mindig akad pár terület, pár csúcs, pár megnéznivaló, pár szépkilátás ami kimarad. Tudtam előre, hogy amikor szabadságon leszek, megtehetem, hogy hétköznap egyedül elmenjek kirándulni. Szerencsére november elejéhez képest az idő szép volt, így…

Tovább

Montizások 2022 első félévében

Az előző beszámoló után, íme az újabb, amelyben olyan montis túra tapasztalatokat osztok meg, amelyeket 2022 első 6 hónapjában tekertünk le. Sisakot fel!

Tovább

Mi erre jártunk a pandémia alatt - 2.rész

Pár kisebb túrácska és sétálgatás

Az első rész után 10 hónappal úgy éreztem, hogy itt az ideje a folytatásnak. Ez egy rendhagyó bejegyzés lesz, mert ebben a részben inkább a sétálás a főszereplő, mintsem a szintek megmászása. Mondhatni, kisebb-nagyobb egészségügyi séták a pandémia idejére. Azért készítettem ebből bejegyzést, mert…

Tovább

Nagy-Kopasz hegyi körtúra

Október végén egy kellemes, erdei, valami látvánnyal rendelkező, de nem túl megterhelő egészségügyi kirándulásra vágytunk. Ebből lett a Nagy-Kopasz hegyi körtúránk a Tarnai-pihenővel és a Csergezán Pál-kilátóval. Ősszel és covid idején kitűnő választás!

Tovább

Mi erre jártunk a kijárási korlátozás alatt

3 gyalogos és extra 5 kerékpáros tipp

Távol álljon tőlünk, hogy megmondjuk, ki mit csináljon a már 2 hónapja tartó kijárási korlátozás alatt, de ahogy a kormányrendelet is mondja: "egyéni szabadidős sporttevékenység, valamint szabadidős célú gyaloglás céljából is el lehet hagyni az otthonokat." Erre pedig szükség is van, hiszen kell a…

Tovább

OKT: 15-ös szakasz fele + a Nagy-Kevély

Rozália téglagyár - Kevély-Nyereg + Nagy-Kevély

Március 15-én elindítottuk az idei túra évadunkat, de tekintettel a jelenlegi koronavírus helyzetre, ki tudja, hogy mikor fogjuk tudni folyatni. Mindenestre nagyobbacska körrel nyitottuk az idei szezont, amelyben habár csak egy fél kék szakaszt tettünk meg, de a túránkat alaposan kibővítettük.

Tovább

OKT: 13-as szakasz fele

Zsíros-hegy - Piliscsaba + Solymár

Végre itt a jó idő, pünkösdi hosszúhétvége is van, és végre van egy napunk, amikor nincs programunk! Mit csináljunk? Naná, hogy folytassuk a kéket! Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a 13-as szakasz felét megjártuk, így úgy döntöttünk, hogy jöjjön a másik fele is!

Tovább

Május elsejei röpke Budaörs

A Kő-hegy és Kálvária keresztjei között

Ha május elseje, és ha jó az idő, akkor kirándulás!Idén se volt ez másképp. Egy röpke kis sétafikálást akartunk, olyan terepen, ahol még nem voltunk, de ne legyen nagyon messze se. Így esett a választásunk a budaörsi Kő-hegyre, amely látványa sokaknak ismerős lehet a M1-es és M7-es autópályák…

Tovább

OKT: 13-as szakasz fele

Zsíros-hegy - Hűvösvölgy

Végre elértünk oda, hogy egy friss kirándulás élményéről írhatok. Ehhez azért hozzájárult, hogy a nyáron a hőségre és az allergiámra való tekintettel nem igazán mentünk el túrázni. Ezt tegnap, október 6-án, azonban be is pótoltuk. Nem tudtunk egy egész napot rászánni a túránkra, ezért olyan szakasz…

Tovább

OKT: 14-es szakasz

Rozália téglagyár - Hűvösvölgy

Belekezdtünk az Országos Kéktúrába. Hogy miért? Mert miért ne! Szeretünk kirándulni, szeretjük hazánk tájait, amelynek sok részén már jártunk, sok részén nem jártunk, hol együtt, hol külön. Sok cikket, véleményt, tapasztalatot elolvastam és megnéztem (ezer hála A kék menet-nek), végül…

Tovább
süti beállítások módosítása