Tavaly voltunk először a szlovén Bohinj-tónál, amelyről itt található a beszámolónk. Volt szerencsénk idén is elmenni, a múltkorihoz képest egy héttel korábban, de újabb élményekkel gazdagodva. Ismét tartalmas beszámolónk következik.

Első nap
Leutazásunk során megálltunk a kedvenc szlovén cukrászdánknál, a híres trojanei óriás fánkosnál. Dél környékén érkeztünk meg a Camp Bohinj-ba, ami a legjobb kemping. Idén talán még jobb helyünk is volt, mint tavaly, délelőtt s délután egyaránt árnyékos, ráadásul a szomszédok is csöndesek voltak. A kemping ismét tiszta, nyugodt, az ott dolgozók pedig jó fejek és segítőkészek. Az éttermük kínálatában megjelent pár új fogás, illetve épült egy új, lombok közötti játszórész a gyerekeknek.

Mivel még koronavírusos időket élünk, elkerülhetetlennek érzem a témát. A kempingben több helyre is kihelyeztek kézfertőtlenítőt, a mosdóblokkokat folyamatosan takarították, és a személyzet maszkot viselt - bár csak az utolsó két napunkon. A boltokban, benzinkutakon kötelező volt a maszkot felvenni, továbbá utaztunk hajón és felvonón is, ahol szintén mindenki használta.

Miután kipakoltunk és berendezkedtünk, első utunk a Bohinj-tóba vezetett. A víz kellemesen hideg, maximum 20 fok körüli lehet, de fontos megjegyezni, hogy ez csökken minél beljebb, illetve lejjebb halad az ember. A meder alján lehullott faleveleket és hínárokat találhatunk, valamint rengeteg halat és kacsát a tó felszíne alatt, illetve felett (akiket mi minden nap reggel és este meg is látogattunk).

Egy kis pihenő után még elsétáltunk a Govic-vízesés medréhez, ahol a nagy fehér sziklákon kicsit megpihentünk. Ez egy olyan vízesés, amelyben víz csak évente egyszer vagy kétszer zúdul, nagy esőzésekkor, vagy a hótakaró olvadásakor.

Második nap
Sajnálatos módon rosszullét kerülgetett egész nap, de ettől még nem unatkoztunk: pihenős és kicsit sétálós programokat terveztünk. Kényelmesen megreggeliztünk - a kempingben minden reggel friss péksüteményeket, kifliket és zsemléket lehet venni. Utána kimentünk a stégre, és csak figyeltük a kacsákat és a halakat. Olvastunk, majd elsétáltunk az ukanci első világháborús katonai temetőbe. Ennek a hátsó bejárata a Vogel felvonó parkolója mellett található, a főbejárata pedig az ukanci főútvonalon, a Vogel-re felmenő út után.

Az emlékhelyen az 1915 júniusa és 1917 novembere közötti időszakban főként olyan osztrák-magyar katonákat temettek, akik a krnskoi hegység területén, az 1915 nyarán és őszén lezajlott súlyos csatában estek el. A vezetéknevekből és a sorozási körzetekből ítélve a sírkertben eltemetett katonák között a legtöbb magyar, lengyel és ukrán nemzetiségű. De eltemettek itt hadifoglyokat is: 17 oroszt, 2 románt és 1 olaszt. A hadifoglyok katonai utakat, vasútvonalakat építettek a környéken, fát vágtak és más, hasonló munkákat végeztek. A temetőben összesen 282 sír van megjelölve, melyek közül 221 síron szerepel név, 64-en pedig ismeretlen katona és hadifogoly nyughelye. 14 sírhely eltűnt vagy két katona van elhelyezve. Az utoljára eltemetett halott sírhelyének sorszáma 296, aki egy ismeretlen orosz hadifogoly volt.

Késő délután, amikor már jobban éreztem magam, felszálltunk az Ukanc - Ribčev Laz között közlekedő hajóra. Ez a hajócska a tó dél-kelet - dél-nyugati csücske között közlekedik. Miután megnéztük a település központját, visszasétáltunk a kempingbe a tó partja melletti út mentén. Összesen 4,5 km volt, amely kellemes sétával, időnkénti megállással és bámészkodással egy óra alatt megtehető.

Harmadik nap
A következő nap felmentünk a Vogel kötélpályás, kabinos felvonójával az 1535 méteres Vogel Ski Center-ig. Ezt az utat nagyjából 5 perc alatt teszi meg a lift. Célunk a Šija csúcsa volt. A felvonótól nagyjából 5 perc sétára van egy másik, nyitott felvonó, amellyel nagyjából 2 km gyaloglást tudunk megspórolni.

 
Innen indul a számunkra már ismerős terep: felfelé, majd lefelé mászás a sziklákon, kis ösvényeken át. Két buckával odébb elérünk egy sípálya aljára, amit megmászunk, majd egy igazi sziklás dombon kell fel-, majd lemászunk. Ezt követően eljutunk egy csomóponthoz, ahol több ösvény találkozik, s választhatunk, hogy melyik hegy felé szeretnénk menni. Innen, a Šija csúcsa felé vettük az irányt, ahol egy nagy kaptatón kell felmásznunk, majd elérünk a kecske kakival tarkított 1880 méter magas csúcsra.

A gerincen keresztül leereszkedtünk, majd egy kisebb tisztáson megpihentünk. Arra gondoltunk, hogy elindulunk még a Vogel csúcsára (1922 m) is, de olyan fél kilométer után arra jutottunk, hogy ha mi ezt most megmásszuk, biztosan nem fogjuk elérni az utolsó felvonót lefelé, és akkor fent ragadunk. Így arra jutottunk, hogy jobb nem kockáztatni, majd legközelebb meghódítjuk.

Visszafordultunk, újra átmásztunk minden sziklán fel s le, köszöntünk pár magyarnak, majd amikor visszaértünk a kisebb, nyitott felvonóhoz az az orrunk előtt állt le és zárt be aznapra. Így innen is gyalogszerrel haladtunk tovább, de ez nem volt baj, mert így jobban meg tudtuk nézni a bike parkot, illetve láttunk legelésző bocikat is, sőt találtunk egy rövidebb útvonalat, amely a Vogel-hez vezet.

Ezt a kirándulást mértem a Stravával, de nem tartalmazza az utolsó 2 km-es szakaszt, a nyitott felvonótól való sétát a nagy felvonóig. Elég szomorúan figyeltük az eredményeket, mert sokkal hosszabbnak és magasabbnak érződött a túrán.

Km: 6,86 km
Szint: 288 m
Mozgási idő: 2:42
Egész idő: 5:00
Strava:
 

Negyedik nap
Az utolsó egész napunkon új rekordot döntöttünk mind a ketten: megtettük az eddigi legnagyobb túránkat.
Végigmentünk a tó déli partján, Ribčev Laz falujában feltankoltunk gyümölcslével, majd Stara Fužina falucskájában elkezdtük követni a Mostnica-patakot.

A házak elhagyása után egy olyan részhez érünk, ahol egy kisebb ösvényen haladunk tovább. Itt egy nagyon ötletes kis hídon megyünk át, amely egyszerre híd és egy pad. Ahogy haladunk előre, hozzánk közel jobbra a  patak szabályozottan, tőlünk balra pedig kicsit messzebb-  ugyanaz a patak - vadul csobog. Elhaladunk egy rom mellett, amelyről kiderül, hogy egy régi vasműhely volt. Ez a műhely közel 200 évig üzemelt, amíg le nem égett. A környék Szlovénia szerte híres volt a vaskohászatáról, de 1890-ben ezzel felhagytak.

Kisvártatva egy mesterséges vízeséshez érünk, itt választották ketté a patakot is. Egy kisebb kaptatón felmászunk, majd tovább haladva elérünk a Mostnica-szurdok bejáratáig. A 3 eurós belépő után, egyből a szemünk elé is tárul a szurdok. Gyönyörű hely, és s lélegzetelállító szépsége szerencsére még kevés turistát vonz, ezért nagyon nyugalmas és harmonikus a szoros. Az ösvény a vízfolyam két oldalán halad, ezért két oldalról is megcsodálhatjuk. Helyenként magasról pillantunk le a patakra, helyenként pedig vele egy szintre kerülünk.

A vízből kiemelkedik egy elefánt alakú szikla, amelyet a víz formázott ilyenre. Ez az elefánt lett a fő látványossága a környéknek, de nem hiába, tényleg minden oldalról elefánt formája van.

A visszafordító résznél választhatunk, hogy tovább akarunk-e menni, megnézni, hogy merről jön a patak. Mi kíváncsiak voltunk rá, ezért a kis felfelé menő utat választottuk. Az erdős rész után kiértünk egy aszfaltos útra, majd elmentünk egy menedékház mellett. Ha valaki autóval érkezne, érdemes lehet itt letenni a járművet. Innen körülbelül 1,5 km-t kell megtennünk a Voje-vízesésig, ami a Mostnica-patak kezdete. Átsétálunk egy kőhídon, majd kis házikókkal tarkított mezőkre érünk. Ittlétünkkor éppen dolgoztak a traktorok, rendsodróztak több telken is.

Ahogy közeledünk a vízeséshez, egyre jobban halljuk a hangját, ami nem is csoda, hiszen 21 méter magasból zuhog alá. Sajnos ennél bővebb információkkal nem tudunk szolgálni, mert nem voltak tájékoztató táblák.

A zuhatagtól pár méterre áll egy kis, hangulatos vendéglő, ahol áfonyás strudelt ettünk, ami annyira finom volt, hogy lefényképezni se volt időnk. Itt egy kicsit meg is pihentünk, majd almát majszolgatva elindultunk visszafelé.

A szurdok másik oldalán visszasétáltunk, átmentünk Stara Fužina-n, majd a Bohinj-tó északi oldalán át visszatértünk a kempingbe.

Km: 27,88 km
Szint: 405 m
Mozgási idő: 6:50
Egész idő: 9:42
Strava:

 
Ötödik nap
Ez a túra annyira jól sikerült, hogy Marci viszonylag új túracipője nem bírta a gyűrődést, és ennek eredményeként 2 új hólyaggal ajándékozta meg a talpát.
Sátrat bontottunk, összepakoltunk, kijelentkeztünk, majd kocsiba ültünk, s elindultunk haza. A már említett trojanei édességesnél megálltunk, és most először nem fánkot, hanem óriás krémest ettünk. Annyira óriás, hogy konkrétan egy darab elég voltunk kettőnknek. Ezen kívül mást nem néztünk meg, igyekeztünk időben hazaérni, hogy a pihe-puha ágyikónkban aludhassunk egy nagyot.

A Bohinj-tó és környéke egy csodálatos hely, amely csendes, nyugodt, tiszta... Egy természetes ékszerdoboz a szlovén Triglav Nemzeti Parkban.

Ha valami jobban érdekel, illetve kíváncsi vagy még, hogy mi található a Bohinj-tó körül, olvasd el az előző blogbejegyzésünket is a tavalyi nyaralásunkról.