Hátizsákot fel!

Hátizsákot fel!

Pilis-tető panorámái

Szép kilátás pont mennyország

2023. január 08. - zsóf.

A Pilis legmagasabb pontja a Pilis-tető (756 m), amely tetején az egykori légvédelmi rakétabázis mellett a Boldog Özséb-kilátó is megtalálható. Ebben a bejegyzésben két útvonalat is ajánlok, amelyeket sok év különbséggel jártam be. Kaptatásban, szép kilátásban, panorámában nem lesz hiány!

20221227_114328.jpg

Pilisszántó északi felén, a Kossuth Lajos utca végénél található egy parkoló, amely a körtúránk kiindulópontja. Innen, a piros barlang jelzést követve indulhatunk el. Kaptatóval kezdünk, majd, amikor a piros barlang jelzés lefordul balra, mi tovább, egyenesen haladunk a zöldön, majd egy újbóli kereszteződéshez érve balra, a szélesebb, zöld pöttyel jelzett utat választjuk. Ez egy kicsit pihentetőbb szakasz az eddigiek után, hiszen 800 méter alatt 147 méter szintet másztunk meg.

20221227_104000.jpg

Hamarosan egy újabb, nagyobb elágazáshoz érünk, ahol balra fordulva a zöld jelzést követjük: ez lesz a panoráma út, amely egyben a Pálos út, vagy más néven Remeték útja. Innentől már nem kell figyelnünk a jelzéseket, végig egyértelmű lesz a haladási irányunk. Persze eddig se nagyon kellett figyelni, rengeteg kisétált ösvény van, amellyel rövidíteni lehet.

20221227_110132.jpg

Rövidesen elérkezünk az első kilátópontra, amely a László-kúpja kilátás (542 m) nevet viseli. Innentől nagyjából 1,6 km és 128 m szint választ el minket az Orosdy-réttől, amely a környék legnagyobb rétje és egy elágazáspont is egyben. Az idáig vezető úton nagyon sok szép kilátóhely mellett megyünk el a köves, felfelé haladó úton. Sok a kijárt, "pistázott", rövidítő út, de ezek mindig meredekebbek is. A hajtűkanyarokat pedig nem érdemes levágni, hiszen akkor lemaradunk a panorámáról.

20221227_123045.jpg

A látványút végén a réthez érve, majda azon áthaladva maradtunk még a zöld jelzésen. 300 méter múlva letértünk balra, a zöld pecsét, illetve zöld háromszög jelzésnél. Ide érve egy csodálatos sziklaszirtre érkezünk, ahonnan  gyönyörű kilátás vár ránk. A pilisi hegyek mellett szántóföldek, egy tó és pár piliscsévi ház is látható. Tiszta időben a Hármashatár-hegy tornyait is könnyedén kivehetjük.

20221227_114629.jpg

Itt tartottunk egy pikniket almák és karácsonyi sütemények társaságában. Egy rosszul választott lábbeli miatt kihagytuk a tetőn álló kilátót, s elindultunk visszafelé ugyanezen az úton a parkolóhoz, annyi kivétellel, hogy a sorompó után maradtunk a zöld jelzésen. A Pálos út oszlopnál letértünk jobbra, a piros és sárga plusz jelzésre, amely egészen a parkolóig visz minket.

20221227_121342.jpgKm: 9,4 km
Szint: + 450 m; - 450 m
Mozgási idő: 2:45
Egész idő: 3:07

 

Ha a környéken járunk, vagy szeretjük a kilátókat, csúcsokat, nem szabad kihagyni a Pilis-tetőn álló Boldog Özséb-kilátót (756 m). Ez akkor is kiváló célpont, ha idősebbekkel (vagy éppen fiatalabbakkal) vagyunk, illetve, ha egy könnyedebb, kellemes túrát szeretnénk. Sőt, kijelölt biciklis útvonal is van itt, szóval két keréken is felmehetünk.

A 2014-ben átadott kilátóhoz nagyjából 5 km hosszú aszfaltos út vezet fel, amely a Két-bükkfa-nyeregből indul. Itt parkoló is van, illetve a buszok is megállnak. Az egykori geodéziai mérőtorony körül megnézhetjük az egykori rakétabázis maradványait, a torony tetejéből pedig 360 fokos körpanoráma vár ránk.

Én utoljára 2017 májusán voltam fent, így a kép sem friss és az emlékek kicsit megkoptak, de terveim között szerepel, hogy lassacskán újra felmenjek, így majd akkor írok róla részletesebben.
img_2553.JPG

 

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://hatizsakotfel.blog.hu/api/trackback/id/tr6118013320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása