Szeptember első hétvégéjét Zalakaroson töltöttük, mely során elmentünk a közeli kéket is bejárni. Ez volt az első Balaton-felvidéki kék túránk, amely egyúttal az eddigi leghosszabb szakaszunk is lett. Kezdjük is el a beszámolónkat, de figyelem, hosszú nadrág viselése erősen javasolt!
Zalakarosi szállásunkról autóval mentünk Keszthelyig, ahol a busz- és vasútállomáson parkoltunk le. Innen, a Sümeg felé tartó buszra szálltunk fel, amellyel a Zalaszántó Ádám utcai megállóig mentünk. Szép, napos, meleg időnek néztünk elébe, amely nem csak nekünk, de számtalan más túrázni vágyónak is meghozta a kedvét a kiránduláshoz: a buszon utazók háromnegyede túrázni induló volt. 19 kilométerrel és 50 perc rázkódással később leszálltunk, majd a busz menetirányával azonosan elindultunk a Tátika presszóig, ahol begyűjtöttük az első pecsétünket. Ha innen tovább haladunk előre és folytatjuk a kéktúrát, akkor eljutunk a Zalaszántói Béke Sztúpához.
Innen hátra arcot vettünk, és elindultunk a fő úton visszafelé. Miután elhagytuk a falut, jobbra kellett fordulnunk, ahol betértünk egy fákkal borított földútra. A két kerék nyomvonalú út egy kicsi idő után elfordul jobbra, amelyet már többé ne kövess! Sajnos, ottjártunkkor semmi se hívta fel a figyelmünket, hogy le kell térni az útról, és be kell menni a szántóföldekre, ezért tettünk egy fél kilométeres kitérőt. A lenti képen látható, éppen észrevehető kijárt ösvényt kell követnünk, amelynek bal oldalán lucerna mező, jobb oldalán pedig fák és bokrok találhatóak. Ha az ember nagyon mereszti a szemét és tudja, hogy mit keres, akkor ezeken a fákon halványan felismerni vélheti a kék jelzéseket, de csak akkor, amikor éppen melléjük ér.
