Hátizsákot fel!

Hátizsákot fel!

OKT: 6-os szakasz

Badacsonytördemic -> Nagyvázsony

2022. szeptember 18. - zsóf.

2022. szeptember elején elmentünk életünk első két napos, nagy hátizsákos túrájára. A kéktúra hatodik szakaszát teljesítettük, amelyet középen megfelezve két részre bontottunk. A kirándulás során több hegyet is megmásztunk, több csúcsot, kilátót is érintettünk, továbbá rengeteg szőlőt és tehénkét láthattunk a Balaton-felvidék meseszép panorámája mellett.

img_20220910_154452.jpg

Szombat reggel a hétórás Kék Hullám sebes vonattal indultunk a Déli-pályaudvarról, ami negyed 11 körül érkezett meg Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomásra. Itt korábban már jártunk, így megvolt az itteni pecsét.

img_20220910_104038.jpg

Túránk egyből emelkedőkkel kezdődik. Bár a házak között még csak enyhén emelkednek a pár órával ezelőtti esőzés nyomán helyenként vizes aszfaltos utcák, amint kiérünk a település szívéből, utunk meredeksége fokozódik, miközben két oldalukon szőlőültetvények között haladunk. Egyszer csak bal kéz felől egy lépcsősorhoz érünk: ez a Bujdosók lépcsője. 1935-ben, a Rákóczi-emlékévben (a kuruc vezér halálának 200. évfordulóján) építették a Rodostói turistaházat és a lépcsőt is. A 600 méter hosszú feljáró 143 méter szintkülönbséggel kell megküzdenünk. A bazalt kockákból készült lépcsősort a turistaház szeli ketté. A második részben pihenőket is kiépítettek, amelyek elnevezése is tükrözi a kuruc időket: Zrínyi Ilona (I. Rákóczi Ferenc felesége, II. Rákóczi Ferenc édesanyja), Lorántffy Zsuzsanna (I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége), Csáky Krisztina (Rákóczi szabadságharc bujdosója), Mikes Kelemen (II. Rákóczi Ferenc kamarása, íródeákja). A mászás közben a lépcsősor melletti hatalmas bazalttornyok, sziklák és törmelékek, illetve olykor a szép kilátó pontok késztetnek megállásra. A lépcsősor tetején Czinka Panna pihenője (az első női cigányprímás, a legenda szerint a Rákóczi-induló zeneszerzője), pár pad és esőbeálló várja a remegő lábú túrázót. Jó hír, hogy ezzel felértünk a Badacsony tetejére.

 

 

 

>>> Erre folytatódik

A bejegyzés trackback címe:

https://hatizsakotfel.blog.hu/api/trackback/id/tr3617931481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása