Hátizsákot fel!

Hátizsákot fel!


A Balaton-felvidék északnyugati kincsei

Hévíz, Keszthely, Rezi, Tapolca, Szigliget és ráadásként Bakonybél

2022. június 10. - zsóf.

A nyár első hetét Tapolcán töltöttük, ahová háromnapos kék túrázást terveztünk be. Sajnos egy kiújult térd fájdalom ledöntötte ezeket a terveket, de így is kihoztuk a nyaralásunkból a maximumot. A beszámolót két részre szedtem, az első rész itt olvasható, a második pedig ez.

Tovább

OKT: 17-es szakasz második fele

Kisinóci Túristaház - Nógrád

A 2022-es május elsejét és anyák napját egy nagyon régóta bakancslistás kirándulással ünnepeltük meg. Folytattuk a 17-es szakaszt, amely során a Börzsöny szívébe látogattunk el.

Tovább

A Csarna-völgy felülnézetből

A híres elmosott kisvasúton, és azon túl

Idén húsvétkor újra találkozni tudott a nagy (jelen esetben óriás) családunk, amely során Kemencén szálltunk meg. Ennek a négy napos kalandnak kötelező eleme a kirándulás, amelyet most először én találtam ki és én vezettem a 20-30 fős társaságot is - ami nagy élmény volt a számomra, mert eddig…

Tovább

OKT: 17-es szakasz fele

Nagymaros - Kisinóci Túristaház

Ahogy azt az előző bejegyzésben említettem, a március tizenötödöki hosszú hétvégére két túrát terveztünk. Második napunkon, kedden, a Börzsönybe látogattunk el. Kalandban itt sem volt hiány, nézzük is a hosszabb beszámolót!

Tovább

Alsó-Jegenye völgy

A Paprikás-patak, a Jegenye-völgyi vízesés és a Solymári vár

Október 30.-án egy rövid, kellemes, erdőben sétálgatós kikapcsolódásra vágytunk, ezért ellátogattunk megnézni a Budai-hegység legnagyobb vízesésést, amely már nagyon régóta szerepelt a bakancslistánkon.

Tovább

Pár nap családi kirándulás a Tokaj-hegyaljai borvidéken

Megyer-hegyi tengerszem és Sólyom-Bérc

Szeptember végén egy hosszú hétvégi családi kiruccanáson vettünk részt a Tokaj-hegyaljai borvidék, és a Zempléni hegyvidék tájain. Egy rövidebb beszámolóval jelentkezünk, amelyben a pihenésünk alatt felfedezett csodás helyeket mutatjuk be.  

Tovább

Semmering

Gyalog és/vagy két keréken

Szeptember elején elmentünk Semmering-re, ahol a fiúk bicikliztek, én pedig kirándultam. Az osztrák kiruccanás mindannyiunknak nagyon izgalmas volt, mert a srácok már nagyon visszavágyakoztak a bike parkba, én pedig külföldön, ismeretlen helyen, egyedül kirándulhattam. 

Tovább

Észak-Karintia meseszép tájain

7 nap a hegyek és tavak között

Augusztus végén - szeptember elején elutaztunk gyermekkorom kedvenc helyére, az osztrák Bad Kleinkirchheim-re. A karintiai nyaralásunk alatt sok helyen voltunk, így egy rendhagyó bejegyzéssel szeretnénk beszámolni a sok meseszép látnivalóról.

Tovább

OKT: 20-as szakasz két ütemben

Mátraverebély - Mátraháza

Június közepén a Mátrába utaztunk nászútra (bizony, összeházasodtunk!) és 30. születésnapot ünnepelni. A legjobbkor mentünk, mert országos hőségriadó volt, s ilyenkor kellemesebb az erdőben mászkálni. A Mátrában három kék szakasz van, ezek közül kettőt tudtunk megcsinálni. Íme a beszámolónk a 20-as…

Tovább

OKT: 16-os szakasz maradék 10%-a

Nagy-Villám - Visegrád

A 16-os szakaszt félbe kellett hagynunk, de a 30. születésnapomon végigjártuk a maradék távot. Meleg, rövid, tempós, állatokkal tarkított kirándulásunk volt.

Tovább

OKT: 16-os szakasz 90%-a

Dobogókő - Nagy-Villám

Több hónapnyi várakozás után végre eljött egy olyan hétvége, amikor nem volt dolgunk, és az időjárás is kellemes volt, így mehettünk kéktúrázni! Én már nagyon-nagyon vártam ezt a szakaszt, nagyjából fél éve be voltam zsongva, hogy menjünk már. Ez a táv sok kalandot tartogatott a számunkra: voltak…

Tovább

Mi erre jártunk a pandémia alatt - 2.rész

Pár kisebb túrácska és sétálgatás

Az első rész után 10 hónappal úgy éreztem, hogy itt az ideje a folytatásnak. Ez egy rendhagyó bejegyzés lesz, mert ebben a részben inkább a sétálás a főszereplő, mintsem a szintek megmászása. Mondhatni, kisebb-nagyobb egészségügyi séták a pandémia idejére. Azért készítettem ebből bejegyzést, mert…

Tovább

Nagy-Kopasz hegyi körtúra

Október végén egy kellemes, erdei, valami látvánnyal rendelkező, de nem túl megterhelő egészségügyi kirándulásra vágytunk. Ebből lett a Nagy-Kopasz hegyi körtúránk a Tarnai-pihenővel és a Csergezán Pál-kilátóval. Ősszel és covid idején kitűnő választás!

Tovább

OKT: 15-ös szakasz másik fele

Dobogókő - Kevély-Nyereg

Márciusban kezdtük el a 15-ös szakaszt, akkor a feléig jutottunk. Most, május végén jöhetett a másik fele. Rengeteg szép helyen jártunk, sok macskát láttunk, nagyokat mentünk lejtőkön s emelkedőkön.

Tovább

Mi erre jártunk a kijárási korlátozás alatt

3 gyalogos és extra 5 kerékpáros tipp

Távol álljon tőlünk, hogy megmondjuk, ki mit csináljon a már 2 hónapja tartó kijárási korlátozás alatt, de ahogy a kormányrendelet is mondja: "egyéni szabadidős sporttevékenység, valamint szabadidős célú gyaloglás céljából is el lehet hagyni az otthonokat." Erre pedig szükség is van, hiszen kell a…

Tovább
süti beállítások módosítása